Mi történt nálunk?
Kollár Árpád költő volt a Szabadkai Városi Könyvtár vendége
Kollár Árpád zentai származású, magyarországi író, a FISZ elnöke, aki március 14-én vette át a József Attila-díjat , másnap, március 15-én a Szabadkai Városi Könyvtárban és annak palicsi fiókjában találkozott kis olvasóival, akik nagy tapssal üdvözölték a díj átvevése kapcsán. Omerovic Heléna tájékoztató könyvtáros az író bemutatásakor elmondta, hogy a legfrissebb díj mellett a vendég már részesült az Év legjobb gyermekkönyve díjban, valamint a nemzetközi IBBY-díjban is, amelyet a mindenkori legjobb gyermekkönyvekért ítél oda a nemzetközi bizottság. Kollár Árpád otthon érezte magát Szabadkán, hiszen, mint elmondta, gyermekkorában sokat járt a vendéglátó könyvtárba és ezúttal is olvasásra buzdította a gyermekeket, de azt is hozzátette, hogy ne felejtsék el visszavinni a kikölcsönzött könyveket.
Az interaktív író-olvasó találkozó során a gyermekek és az író között önmaguk megismerésére ösztönző párbeszéd alakult ki, amely a versek kapcsán felmerülő témákat érintette.
A magyarországi író vendégszereplését a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatta.