Könyvajánló
William Golding:
Ripacs Martin
Golding harmadik regénye, a Legyek ura és az Utódok után, az 1956-ban keletkezett Ripacs Martin, életművének legtalányosabb darabja; formai és tartalmi szempontból egyaránt újat jelent. Az óceán magányos sziklaszirtjére vetődött hajótörött mindvégig az ájulás és az öntudat határán, az embert meghatározó legerősebb ösztön hajtóerejétől indíttatva, küzd a reménytelennek tűnő túlélésért. Látszólag napokig, valójában percekig. A vízbeesés pillanatától a tudat utolsó felvillanásáig követi az író hősének kétségbeesett erőfeszítéseit, csapongó, múltat idéző asszociációit. Az óceán sziklaszigetének Robinsonja, Christopher Hadley Martin tartalékos tengerészhadnagy, civilben színész, a rendezői önkény örökös kiszolgáltatottja, alkoholmámorok hazug kiteljesedéseibe menekülő, két lábon járó középszer, az önmegvalósítás kudarcának áldozata, a regény tragikus iróniája folytán élete legnagyobb, emberformáló élményébe hal bele.
A regény főhőse Christopher Hadley Martin tengerész, aki egy hajókatasztrófa túlélője. Martin az eszméletvesztés határán küzd az életéért a jeges vízben, mentőmellényben, csizmában. Miután a csizmáját sikerül lerúgnia, hogy ne húzza le a súlya a vízbe egy sziklazátonyra sodorja az áramlás, ahová felkapaszkodik, és ahol napokon át küzd az életben maradásért: megpróbál napirendet kialakítani magának, esővizet gyűjteni, hogy legyen ivóvize, élelmet találni és egy nagy keresztet építeni kövekből a szikla tetejére, hogy a levegőből észre lehessen őt venni, és meg tudják menteni. A legnehezebb azonban, hogy testileg és lelkileg épségben maradjon.