Könyvajánló

Balázs Attila :
Kinek észak, kinek dél

„A könyv itt véget ér, de persze a vágyak gyűjteményét ember nem zárhatja le” – olvasható Balázs Attila előző kötetének utószavában. És valóban, az Újvidékről elszármazott szerző a Vágyak gyűjteménye után sem tehet mást, mint hogy csökönyösen visszatér oda, ahol eszmélkedett, ahol minden testi és szellemi kapcsolat, barátság, szerelem, tudás született, egy mára sokszorosan romba dőlt, feledésre ítélt közegbe: a jugoszláv létbe.
Azon belül is a Vajdaságba, amely Budapestről nézve szívmelengető Dél, az azúrkék Adria felől viszont hideglelős Észak. Történelemkönyvet tart kezében az olvasó. Régi históriás énekek és iratok, legendáriumok, visszaemlékezések, különféle krónikák, tényfeltáró dokumentumok és sajtótöredékek, netes blogok szövegén át regél/beszél „egy érintett” arról, mi mindent is jelenthet a térben és időben mérhetetlen távolságokba kiterjedő szülőföld. E szülőföldhöz ugyanis, bármily meglepő, ugyanúgy hozzátartoznak az amerikai indiánok, mint Szarajevó bosnyákjai, és Mohács nagy temetője éppúgy, mint Goli Otok, a jugók Gulágja.
Sokan írták ezt a könyvet balázsattilául. Érdujhelyi Menyhért, zentai történész és keresztény hitoktató száz évvel korábbról, aztán Picspang tanár úr az újvidéki Telepről - a néhány évtizede még ott virágzó (magyar) irodalom hűlő helyéről… De kanyargó történetébe belehurkolta magát például Stanoje Bajac, végvári kötélfonó is, miként Hans Sachs, nürnbergi mesterdalnok. Még Tito marsall szakácsa is belekotyog a mesébe, előszedve a maga csodatévő receptjeit. A lebilincselő (bilincsekkel jócskán teli) történelmi utazás fanyarnál több tanulsága: nyilván elveszett már minden, mielőtt szerzőnk ifjúkori énje az elvesztésre egyáltalán gondolhatott. És létrejött valami más, mielőtt felfoghatta volna. Mi történt? Ennek tisztázása örök feladat. Elkerülhetetlen, mint Pétervárad meg-megújuló ostroma.