Könyvajánló

Takács Árpád:
A varázslat földjén

Olyan ez, mint egy születésnap: csendben összekaparjuk mindazt az élményt, amit az előző évben átéltünk, néha szándékosan megfeledkezve a nehézségekről - miközben másoknak azt hazudjuk, jövőre megpróbálunk tanulni a hibáinkból. A sok jót viszont eltesszük az ínségesebb napokra, hiszen egy esős délutánon egy forró teával a kezünkben jó lesz leülni egy félreeső sarokban, kinyitni azt az élményfiókot, hadd találgassanak a szomszéd asztalnál, min mosolyog ez a szerencsétlen.Ó, és kérdezzenek rá: mi tetszett legjobban Amerikában?Talán Yellowstone, a legszebb hely, ahol valaha jártam. Talán a lélegzetelállító Grand Canyon. New York, a legizgalmasabb, San Francisco, a legeurópaibb, Orlando, a legbarátságosabb, Salt Lake City, a legszebb fekvésű... New Orleans, ahová még visszatérnék. Talán Las Vegas, a legőrültebb? Las Cruces, a sivatagi város, amely leginkább a szívemhez nőtt? New Mexico, a fenséges ízekkel, évi 330 napsütéses nappal, a tőlünk talán nem is olyan távoli mexikói kultúrával?A választ ebben a blogban - talán - megtaláljátok. Az én helyem mégis itthon van, csak olyan távol, hogy a szabadkai városháza tornya még tiszta időben kivehető legyen. Nagy baj ekkor már nem lehet...Azt mondják, egy jó epilógus mindig csattanóval ér véget. Egy mondattal, amin a Kedves Olvasó elgondolkozhat a következő kötet megjelenéséig, lerághatja a körmeit az új évad vetítéséig... ám a csattanóval valami mindig véget ér.Vége? Pedig a történet csak most kezdődik igazán:Élet New Mexico után.... és micsoda élet ez!


Mégpedig az Amerikai Álomé. Hirtelen két hét mindenre kevés lesz, eldugott jegyzetek kerülnek elő az íróasztal alsó fiókjából, végtelen listákat tolva az arcodba arról, amit még meg szerettél volna csinálni - és amire valószínűleg még véletlenül sem lesz már időd. Mit tegyen hát az ember, ha mindez tudatosul benne? A válasz pofonegyszerű: az ég világon semmit. Le kell ülni egy kényelmes kanapéra, és hagyni, hogy a dolgok maguktól történjenek. Két hét múlva már Ildivel, kis családommal, barátaimmal az oldalamon, a szentestei halászlével és mézespálinkával a pocakomban járatom majd a számat megállás nélkül, a jet lag az őrületbe kerget majd és újra drága lesz a benzin. Lesz viszont burek, Galeb csoki és eső... újabb kultúrális sokk elé néztem, amire a felkészülést csendes, baráti - már-már családias - hangulatban töltöttem. Jewel, Travis, Luke és édesanyjuk, Nancy egy kis időre örökbe is fogadtak minket, Danielt, Kyle-t és személyemet, vacsorára és esti programra így nem volt gondunk. Sőt, valójában semmire sem volt gondunk.A dolgok mégis történtek önmaguktól. December 6-án, ebben a kis amerikai családi körben Mikulást ünnepeltünk - bizony, nem volt könnyű elmagyarázni, hogy nálunk a Mikulás és a Jézuska is hoz ajándékot, előbbi ráadásul a Télapó jelmezébe bújva -, melynek alkalmából Luke egy magyar konyhás szakácskönyvvel bővíthette könyvtárát. Másnap pedig egy közös karácsonyi búcsúvacsora várt a cserediákokra, hagyományos helyi étkekkel, természetesen amerikai játékokkal és karácsonyfával: