Hírek
2014.7.31. Nyár a KönyvtárbanKedves Polgárok, Ismerősök!
A szabadkai Városi Könyvtár a nyár folyamán ismét megszervezi a Nyár a Könyvtárban című rendezvényét. Ezen belül egy élő közösségi oldalt indít, „Megosztva-Podeljeno” címmel, azaz olyan rendhagyó esteket szervez a könyvtár udvarában, ahol a meghívott „ismerősök” elmondhatnak érdemleges dolgokat a hivatásukról, hobbijukról, utazásaikról, stb. Szeretnénk, ha részt venne ebben a programsorozatban, és bemutatná a legfontosabb eseményeket „idővonaláról”, vagyis zene és tetszés szerint egy-egy kávé vagy üdítő mellett a Ravel cukrászda kínálatából „ megosztani” tevékenységeiket a kíváncsi közönséggel.
Ha részt szeretne venni ebben a programban, vagy további kérdései vannak, jelentkezzen üzenetben, vagy a következő telefonszámon: 0631149858!
A program koordinátorai: Bognár Dorottya, Sanja Vasić
Osszon meg velünk egy estét a nyáron a Könyvtárban !
2014.6.1. Az olvasóterem nyitva tartása és a művelődési programok 2014. június 3-tól június 8-ig Tisztelettel várjuk dr. Cindori-Šinković Mária Letopis kulturnog života 1912-1915 című háromkötetes konyvének a bemutatójára, melyre hétfőn, 2014. június 2-án 19 órakor kerül sor a Szabadkai Városi Könyvtár olvasótermében. A könyvet dr. Vesna Matović, a belgrádi Irodalmi és Művészeti Intézet igazgatónője és dr. Aleksandar Petrov, az amerikai Pitzburghi Egyetem tanára méltatja. A Letopis a Politika és Pravda napilapok időrendi, tudományosan feldolgozott adattárát képezi, amely részletes betekíntést nyújt a XX. század első két évtizedének társadalmi és kulturális életébe, külön fejezetekben kitérve az irodalomra, műfordításokra, szinházra, képzőművészetre, a zenei életre valamint a filmre.